Tanfolyamaink
 Alapfokú kézműves tanfolyam és mandalakészítő tanfolyam
| Ezen a kezdőknek szánt kézműves tanfolyamon elsajátítható az összes díszítő alaptechnika. Elvégzése után mindenki képesé válik, hogy önállóan készítsen gyönyörű dísz- és ajándéktárgyakat. Kiegészítő tananyag ezen a tanfolyamon, hogy a résztvevők megismerkednek a harmonizáló és gyógyító mandalák alpfogalmaival, történetükkel, hatásmechanizmusukkal, szín- és szimbólumrendszerükkel, szellemi- és vallástörténeti hátterükkel, és készítésüket azonnal gyakorlatban is kipróbálhatják.
A tanfolyamon öt technikával (matricafestés, üvegfestés, dekupázs, stenciltechnika, selyemfestés) kerülnek közelebbi kapcsolatba, melyeknek mindegyikével készítenek egy-egy mandalát vagy dísztárgyat. A tanfolyam során a résztvevők rendelkezésére áll egy mintagyűjtemény, amely különböző korok és kultúrák díszítő mintáit tartalmazza, és amiből mindenki kedve és ügyessége szerint választ. Ezt a tanfolyamot ajánljuk mindazoknak, akik még nem tudják mely hobbiterületet válasszák, szeretnék kipróbálni magukat anélkül, hogy teljes készletet kellene vásárolniuk. Érdemes azoknak is beiratkozniuk, akik estleg valamelyik eljárást már ismerik, mert a tanfolyam során a gyakorlottabbak haladó nehézségű feladatot is választhatnak, így megismerkedhetnek bonyolultabb eljárásokat is.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 Haladó mandalakészítő tanfolyam
| A haladó mandalakészítő tanfolyam négy alkalmával saját maga szerkeszt mandalát a geometria, szimbológia és numerika szabályainak alkalmazásával, a kezdő szintnél sokkal nagyobb méretben. Az elméleti ismeret elsajátítása mellett a résztvevők pontos szerkesztési és tervezési műveleteket végeznek, haladó szimbológiai és szakrális geometriai ismereteket szerezhetnek.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 | Kezdő és haladó szintű üvegfestőket egyaránt várunk. A kezdő csoportban elsajátítják a dekorációs üvegfestés pontos és tetszetős használatát, elkészítenek egy képet vagy egyszerűbb használati tárgyat. A rendelkezésre álló mintagyűjteményből kiválasztott kontúrozáshoz kidolgozott ábrát ki-ki saját izlésének és igényenek megfelelően festi ki.
A tanfolyamon megismerik az üvegfestékek típusait és különleges effektusokat tanulnak meg, melyek használatával egy íves fali-vagy állólámpát díszítenek fel. A tanfolyam során megtanulják, és kész tárgyakon meg is nézhetik az üvegfesték számos felhasználási területét, ami már messze túlmutat a nevén, például fémre és műanyagra készült dekorációkat. Azok számára ajánljuk ezt a tanfolyamot, akik egy sokféle képpen alkalmazható látványos és külső behatásoknak ellenálló technikát kívánnak elsajátítani, otthon is használható, könnyen kezelhető alapanyagokból.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 | Az Alkotóműhelyben üzemelő olvasztókemence segítségével valóban egyedi dísz- és használati tárgyak készülnek, amelyeket Ön tervez és valósít meg. Üvegtáltól a hamutartóig, órától a lámpabúráig bármit előállíthat és hazavihet, saját formatervezésben. Ajánljuk mindazoknak, akik egy könnyen elsajátítható techika eredménye képpen valódi iparművészeti tárgyat kívánnak készíteni.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 Tiffany üvegdísztárgy készítő
| A látványos technika egyátalán nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre látszik. A napjainkban újra felfedezett Tiffany dísztárgyak készítését kezdő és haladó szinten tanítjuk. A kezdők egy sík dísztárgyat állítanak elő, például díszes tükröt, órát, stb., egyszerűbb formákra vágott üvegekből. A haladók már megtanulják a térbeli illesztést, dobozokat, mécsestartókat, tárolóedényeket készítenek, íves üvegvágással. A Tiffany oktatás hétvégeken folyik, a szintek egyenként 16-20 órásak. Ajánjuk azoknak, akiket vonz a színes üvegek kimeríthetetlen kombinációs lehetősége, a tartós, hihetetlenül dekoratív dísztárgyak készítése.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 | A selyemfestés több ezer évre visszatekintő technikáját sajátítják el a tanfolyami résztvevők a mai kor legmodernebb eszközeivel és színeivel. A kezdő csoport megismerkedik a selymek és festékek tulajdonságaival, leghatékonyabb alkalmazásával. A tanfolyam során elkészítenek egy fali képet, feszített 100% tisztaságú hernyóselyemre. A haladók egy nagy méretű kendőt vagy terítőt díszítenek. Megtanulják az anyagok előkészítését, a festéshez elengedhetetlen kifeszítésének technikáit, és a különleges effektusokkal történő festést.
Behatóbban megismerkednek a selymek tipusaival, a festékekkel és a különleges hatások elérését lehetővé tevő kiegészítő anyagokkal. A tanfolyam ajánlható mindenkinek, aki vonzódik ezen finom anyag iránt és egy sokszínűen használható, kimeríthetetlen lehetőségeket rejtő hobbit szeretnének, és nem utolsó sorban azoknak, akik egyedi öltözködésükre és lakberendezésükre igényesek.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 Tiffany hatású üvegmatrica készítő
| Ezen a tanfolyamon egy valóban egyszerű technikával és egy felettéb látványos műgyanta alapú anyaggal tanulnak meg bánni a résztvevők. Ajánljuk mindenkinek, aki gyönyörű és mutatós, színes felületekeket és mintákat szeretne képezni otthonában, ablaküvegre, műanyagra, vagy bármely más egyenletes felületre. Ezek a szép képek elsősorban áteső fényben mutatják meg igazi színüket.
Ezzel a nagyon egyszerű módszerrel a már gyakorlottabbak, megfelelő ismeretek birtokában, csodálatos színes Tiffany technikával összeállított síküvegre emlékeztető, egészen nagy méretű lakberendezési tárgyakat, és üvegdíszeket is készíthetnek.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 Szalvéta tecnika (decoupage)
| Ez a módszer nemcsak szalvétával, hanem csomagolópapírral is elsajátítható. A nagyon egyszerű alaptechnika, az egészen bonyolult 3D minták és antikolt felületek előállításáig, számtalan ügyességi fokozatban, a legnagyobb formaválasztékban készíthető. A szalvétatechnikával dolgozó számára minták ezrei állnak rendelkezésre, csak a fantázia szab határt a kész képek és motívumok variálhatóságának. A kezdő és haladó tanfolyamok résztvevői megtanulják, hogy mely anyagra hogyan kerül fel a szalvéta, mert szinte mindenhol alkalmazható, papírra, fára, fémre, üvegre, cserépre, porcellánra, textilre és műanyagra. Megismerkednek továbbá az előkészítésben és az utólagos felületkezelésben rejlő lehetőségekkel és különleges összeállítási lehetőségekkel és eljárásokkal.
Elmondható, hogy a decoupage, megfelelő ismeretek elsajátítása után, az összes kézműves technika közül a legegyszerűbben és leggyorsabban alkalmazható dekorációs eljárás. Megfelelő felületkezelési eljárásokkal, pedig tartóssá, sőt akár időjárás állóvá is tehetőek ezek a látszóleg sérülékeny díszítések.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 | Egy valóban új technológiával játszi könnyedséggel készülnek az ezüstékszerek és dísztárgyak: gyűrűk, medálok, brossok, szobrocskák, figurák stb. Az eljárás lényege egy Japánban szabadalmaztatott égethető "gyurma", amely 99,9%-ban tartalmaz ezüstöt. A könnyen megmunkálható, gyurma állagú ezüstöt a tanfolyami résztvevők kedvük szerint alakítják, vagy előre elkészített mintára formázzák, amely ezután a kemecébe kerül 5-15 percre, ahol állaga szilárddá, mindennapos használatra alkalmassá válik. Az így kapott ékszert még utókezelik, például polírozzák, vagy antikolják. A tanfolyam eszközei: ezüstgyurma, ezüstpaszta, strasszok, kövek, fecskendő, vágószerszámok, parafa és más sablonok, gyűrűméret-vételező, mintagyűjtenény. Ajánljuk minden ékszerkedvelőnek, akik ezzel a nemes anyaggal szeretnék valóra váltani egyedi terveiket, elképzeléseiket.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 | Csak haladóknak! Az ólomüvegező tanfolyam műhelyünkben a Tiffany tanfolyam második haladó szintje. Ez a nagy koncentrációt és pontosságot ígénylő több száz éves technikával készülnek a tradicionális katedrál mestermunkák. Azoknak ajánljuk, akik egy időtálló és nagy múltra visszatekintő, valódi kézműves technikát szeretnének elsajátítani.
A tanfolyam során egy-egy színes síküvegekből álló díszüveget állítunk és forrasztunk össze, H ólomsinek segítségével, és U sinekkel keretezük. A két napos tanfolyamon a már ismert üvegvágási és csiszolási ismeretekkel már rendelkező hallgatók megismerkednek a vastag katedrál üveggel, az ólomsinek vágásával, pontos illesztésével és forrasztásával, mely lehetővé teszi számukra a Tiffany technikánál sokkal nagyobb állóképességű és méretű, rusztikus hatású díszüvegek összeállítását.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 | Ezen a tanfolyamon félkész tárgyak válnak egyedi darabokká. A tanfolyami résztvevők megtanulják a mozaikok formára vágását esetleg csiszolását, megismerkednek az üvegvágás eszközeinek használatával, amelyek más üvegművészeti területen is hasznosíthatóak. Elsajátítják az illesztés és a rögzítés lehetséges módozatait, végeredmény képpen pedig egy tetszetős használati tárggyal térnek haza, például tálca vagy óra. Ajánljuk ezen tanfolyamot mindazoknak, akik vonzalmat éreznek az üveg iránt és szeretnék megismerni tulajdonságait, típusait, szerszámait, a rögzítési eljárásokat és a kopásálló felületek készítésének technikáit.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 Feng Shui dísztárgy készítő
| A tanfolyam során bepillantást nyerünk a meglehetősen sokrétű Feng Shui alapszabályaiba. A résztvevők elemzeik lakóterüket és céljaiknak megfelelő tárgyakat állítanak elő. A foglakozás során valódi segítő eszközök készülnek, melyek a bele fektetett energia és odafigyelés eredményeképpen fejtik ki hatásukat, ellentétben az üzletekben megvásárolható és sokszor megkérdőjelezhető hatású dísztárgyakkal.
Ajánljuk mindazoknak, akik lakókörnyezetük energiáit meg szeretnék ismerni, és a Feng Shui segítségével javukra fordítani az egyes életterületekre vonatkozó ismereteket. Alkalmazott technikák: üvegmatrica, üvegfestés, szalvétatechnika, selyemfestés, stenciltechnika.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
 Gipszöntés és dekorációs festés
| Ezen a tanfolyamon egy nagyon régi anyaggal, a gipsszel, és annak dekorációs- és dísztárgy készítésben való felhasználásával ismerkedhet meg. Ez a technika ajánlott kezdő és haladó hobbi- és hivatásos kézművesek számára is. Egyszerűen elsajátítható ismeretekkel egészen különleges használati és dísztárgyakat állíthatnak elő a résztvevők. Megismerkednek az alapok elkészítésével, a rögzítési módokkal, a díszítő festéssel és az utólagos felületkezelési és díszítési eljárásokkal.
A tanfolyami eszközöket, alapanyagokat és a védőfelszerelést minden esetben a Rozetta Manufakúra Alkotóműhely biztosítja a tanfolyami résztvevőknek. A tanfolyamon készített dísztárgyak természetesen ingyenesen hazavihetők. A foglakozások maximális létszáma 4-6 fő. Jelentkezéseket 25% előleg befizetésével fogadunk. Tanfolyamot végzettek alapanyagok és eszközök beszerzésénél 10% engedményben részesülnek.
| |
Minden jog fenntartva. Rozetta Manufaktúra © 2004
|